RIP: 10 éve halott Jack Nance...

Szegény, tragikus hirtelenséggel elhunyt Jack Nance! Már 10 éve annak, hogy nincs közöttünk :(
1943 december 21-én született Marvin John Nance néven az amerikai Boston-ban, de Dallas-ban nőtt fel. Eleinte az American Conservatory Theater-ben dolgozott, itt fedezte fel magának David Lynch, a zseniális rendező, aki az Eraserhead főszerpére szerződtette. Ebben az időben Nance Catherine E. Coulson-al élt házasságban, aki szintén részt vett az Eraserhead forgatásában, de leginkább a Twin Peaks-ből ismerhetjük, mint a Tuskó Hölgy (azt hiszem így hívták) 1977-ben vátak el...
David Lynch és Nance viszonya az Eraserhead után is jó maradt, szinte minden későbbi Lynch filmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket. Kis érdekességként említem meg, hogy az 1983-as Suicidal Tendencies videóklippben (Institutionalized) is cameo-zott egyet Mary Woronov-al együtt.
1991 májusában feleségül vette Kelly Van Dyke-ot, aki felnőttfilmekben szerepelt Nancee Kellee néven. 6 hónappal később, 1991 november 17-én Kelly öngyilkosságot követett el, felakasztotta magát. Aznap Kelly még felhívta Nance-t és öngyilkossággal fenyegetőzött, Nance próbálta lebeszélni. Oregon-ban később egy vihar miatt nem működtek a telefonok és mire Nance és a rendező (akivel Kelly forgatott) 45 perc mulva rátörték az ajtót Kelly-re, de ő már halott volt. Kelly hamvait San Pedro közelében szórták a tengerbe.
Nance 1996 december 30-án halt meg, halálának körülményei máig ködösek. Barátainak arról beszélt, hogy december 29-én, a hajnali órákban verekedésbe keveredett pár latin sráccal, akik leverték szemüvegét és szemen is vágták. Az arcán és szeme alatt egyébként jól látszódtak is a sérülések. Nem sokkal később fejfájásra panaszkodott és hazament. Másnap reggel egyik barátja talált rá saját fűrdőszobájának padlóján, már halott volt. A halál oka 'subdural hematoma' (a koponyasérülés következtében léterjött vérömleny az agyban) A boncolás eredményeként megállíapították, hogy véralkoholszintje a megengedett szint háromszorosa volt.
Testét elhamvaszották, hamvait pedig Orange County környékén a tengerbe szórták. RIP



Linkek:

Jack Nance @Find a Grave
Egy levél, amiben Nance testvére ír a halálesetekről
A teljes Eraserhead film és még sok más a YouTube-n


Végül pedig egy jelenet a sokat emlegetett Eraserhead-ből:



Megjegyzések

Megjegyzés küldése