Basil Gogos és művészete

Basil Gogos egy amerikai illusztrátor, akit leginkább filmes szörnyeiről ismerhetünk, melyek a Famous Monsters of Filmland magazin 1960 és '70 között megjelenő számainak borítóin szerepeltek.

Gogos görög család sarja, Egyiptomban élt és nevelkedett egészen 16 éves koráig, amikor családja és ő az Egyesült Államokba emigráltak. A művészet irányában már fiatal korában is érdeklődést tanúsított, így aztán a felnőtté válás korai éveit is a művészet tanúlmányozásának szentelte. Jó néhány New York körzetében lévő iskolában is hallgató volt (pl. The National School of Design, The Phoenix School of Design and The School of Visual Arts) Míg az Art Students League of New York hallgatója volt, Gogos művészete jelentős fejlődésen ment át, a neves illusztrátornak Frank J. Reilly-nek köszönhetően. Miután megnyert egy iskolai versenyt, amit a Pocket Books szponzorált, Gogos profi karrierje elkezdődött (az 1959-es Pursuit c. western magazin borítójával)
A '60-as években Basil Gogos illusztrációk egész sorát szállítja különböző New York-i kiadványoknak. Munkái többsége ebben a periódusban az úgynevezett men's adventure magazinokban jelenik meg. Ezekben igen sok II. Világháborús jelenetet, veszélyes dzsungeleket és bűnügyeket ábrázol festményein, de szép lányok portréi is ugyanúgy akadnak munkái között. Azonban Gogos legnagyobb illusztrátori 'diadalát' a Warren Publishing-nél éri el.

A Famous Monsters of Filmland magazin, melyet a kiadó James Warren és a szerkesztő Forrest J Ackerman 1958-ban indított útjára, leginkább ama fiataloknak szólt, akik ezekben az időkben fedezték fel a '30-as és '40-es évek horror filmjeit a televízión keresztül. A magazin borítóin általában a tekintetet magával ragadó horror film karakterek közeli ábrázolási szerepeltek. Gogos első munkája a Warren-nek a Famous Monsters of Filmland 9. számának borítóján jelent meg 1960-ban és Vincent Price-t ábrázolta a House of Usher c. filmből (pusztán vörös, sárga és zöld színekből felépítve) A következő két évtizedben csaknem 50 borítót készített a Famous Monsters-nek. Ezek közül igen sok ikonikus státuszba emelkedett azóta. Gogos más Warren kiadványnak a borítóját is elkészítette (Creepy, Eerie, Spaceman, Wildest Westerns és a The Spirit)

A Famous Monsters borítókon olyan ismert horror figurák jelentek meg, mint pl. The Phantom of the Opera, Frankenstein's monster, Dracula, The Wolf Man, The Mummy, King Kong, Godzilla és a The Creature from the Black Lagoon. Népszerű horror színészek megintcsak közkedvelt tárgyai Gogos-nak: Boris Karloff, Bela Lugosi, Vincent Price, Lon Chaney, Christopher Lee és Peter Cushing. Gogos gyakran ábrázolja alanyait élénk színekben egy olyan technikával, ami úgy jeleníti meg a karaktert, mintha az különböző láthatatlan fényforrásokból származó "színekben fürödne".
A horror filmek és gyűjtések (collectibles) felé mutatkozó érdeklődés újraéledésével visszatért a műfajhoz a 90'-es években. Ez idő alatt újabb Gogos szörny portrék jelentek meg külömböző kártyákon, litográfiákon és a Monsterscene magazinban. CD borítókat is csinált olyan rock együtteseknek, mint a Rob Zombie, a The Misfits és az Electric Frankenstein.

2005-ben a Vanguard Productions csodálatos kiadvánnyal rukkolt ki, ez volt a Famous Monster Movie Art of Basil Gogos (szerkeszetette Kerry Gammill és J. David Spurlock, erről a könyvről már volt szó korábban a blogon) 2006-ban pedig megkapta a The Rondo Hatton Classic Horror díjat.


Megjegyzések