A némafilmes éra egy újabb gyöngyszeme, ami elveszett a történelem ködében, pedig Murnau alkotását annak idején még Oscar díjra is jelölték (a legelső Oscar-ok egyikére!!!) Igazság szerint, Lotte Eisner könyvének Murnau-ról szóló fejezetében (1973) azt állítja, hogy a negatív még a Fox bírtokában van! Erre persze csakis akkor derülhet fény, ha a Fox átkutatja régi raktárait.
Hogyan veszhetett el egy ilyen film? Nos, állítólag a némafilmes korszak mozijainak csaknem a 90%-a tűnt el így vagy úgy. Általában a tüzek okozták a legnagyobb pusztításokat, de ugyanilyen szerepe ven a dologban a stúdiók pénzéhségének és érdektelenségének is. Ezt megmagyarázom: mikor a 'talkie' filmek hajnala víradt a némafilmeknek befellegzett, már nem érdekelték az embereket. És mivel már pénzt sem hoztak, a filmstúdiók kevésbé figyeltek oda a tárolásukra is. Sokszor félreeső szobákban, pajtákban, garázsokban és más lehetetlen helyeken porosodtak, míg egy tűz el nem pusztította őket, vagy a nitrátfilmek lassú, de biztos pusztulása várt rájuk.
A legvalószínűbb változat azonban így hangzik: a Fox Stúdió Little Ferry-ben (New Jersey) lévő raktárában 1937-ben felcsapó tűzben veszett oda.
Később aztán még egy városi legenda kelt szárnyra miszerint Mary Duncan (aki játszott a filmben) talált egy példányt az otthonában, de miután újranézte, annyira elégedetlen volt a benne nyújtott alakításával, hogy inkább az óceánba dobta. Ez igencsak kétséges, de Martin Koerber szerint (ő restaurálta Fritz Lang Metropolis-át!) Mary Duncan valóban bírtokolt egy kópiát a filmből 1948 vagy 1949 óta. Ez a Fox dokumentációiból is kiderült. Viszont nem tartja valószinülnek, hogy valóban vízbe dobta volna, vagy esetleg lánga lobbantotta. Akkor vajon hova lett?
Bár az eredeti film elveszett 2003-ban, Janet Bergstrom elkészített egy 40 perces rekonstrukciót (Murnau's 4 Devils: Traces of a Lost Film) Ez változat a 20th Century Fox kiadásában megjelent (szintén Murnau film) 'Sunrise' extrájaként lett a DVD-re pakolva. 2007 októberében felröppent egy hírecske, miszerint rátaláltak a film egy még létező kópiájára Tacoma-ban (Washington), de utóbb ez teljesen hamisnak bizonyult ... sajnos. Így hát maradt Bergstrom verziója, ami az eredeti film fotóiból, story board-jából, forgatási infókból, szkeccsekből és cikkekből építkezik.
És magáról a filmről is essen pár szó: a 4 Devils egy 1895-ös novellán alapszik (Herman Joachim Bang Die Fire Djaelve: excentrisk novella) 1911-ben már készült egy változat a műből Dániában, amit Alfred Lind vitt filmre. F.W.Murnau 1928 elején kezdte meg a munkákat, a felvevőgép mögött pedig Ernest Palmer állt. A 4 Devils története arról szól, hogy egy barátságos, öreg bohóc négy gyermeket ment ki egy kegyetlenkedő cirkusz tulajdonos karmai közül. A gyermekek felnevelkednek és közben artistának tanúlnak, majd 4 Devils (Négy Ördög) néven trapéz quartet lesz belőlük. Kettejük, Charles és Marion jegyben járnak, de Charles Párizsban beleszeret egy csodálatosan szép helyi lányba. Mikor Marion rájön a dologra bekövetkezik a baj, mert egy attrakciójukat védőhálók nélkül hajtják végre és a lány a mélybe zuhan. Bár Marion nem hal meg a filmnek itt nincs vége.
Murnau 4 féle befejezést is írt hozzá, melyek közül azt amelyben Charles és Marion meghal 1928 július 2-án egy próbavetítésen bemutattak. A nézőknek tetszett ez a befejezés. Ezt bizonyítja, hogy 49 darab azokból a szavazó lapokból, melyeket maguk a nézők töltöttek ki, még a mai napig is létezik a Deutsche Kinematek Museum-ban, Berlinben! A Fox azonban nem fogadta el ezt a tényt és 1928 október 3-án a New York-i Gaiety Theatre-ben egy 'happy end'-el végződő 4 Devils-t mutatott be.
1929-ben aztán úgy döntöttek, hogy a film (nagyjából) utolsó két tekercsét újra felveszik immáron hanggal. Kis hasznot akartak húzni a 'talkie' forradalomból. Ezt a változatot 1929 június 10-én vetítették először Los Angeles-ben. Ezekhez az újra felvett részekhez azonban Murnau-nak már a legcsekélyebb köze sem volt. A.H.Van Burden és A.F.Ericson vették fel. Az utóbbi Murnau rendezői asszisztense volt a film eredeti felvételeinél is.
Tőlem ennyire tellett...

------
Megjegyzések
Megjegyzés küldése