2004-ben ez a blog még nem létezett, ezért nem tudott hírt adni Christopher Reeve haláláról. Most, amikor írom, már három év telt el, de én ugyanolyan aktuálisnak tartom, hogy írjak róla, mert úgy érzem mintha csak tegnap történt volna.
Nyugodj békében!
Christopher D' Olier Reeve (1952. szeptember 25. – 2004. október 10.) amerikai színész, rendező, producer, író. Hírnevét Superman/Kal-El /Clark Kent megformálásával szerezte 1978-1987 között. A '80-as években több filmben is játszott, köztük a Valahol valamikor (1980), Halálcsapda (1982), Bostoniak (1984), Street Smart (1987). Játszott színdarabokban is, beleértve a Broadway-t: Július 5-e (1980-1982) és a Figaro házassága (1985). A '90-es évek elején több filmszerepet is vállalt: Függöny fel (1992), Napok romjai (1993), Hallgass velem (1994), Minden gyanú felett (1995).
1995 májusában egy lóversenyen súlyos balesetet szenvedett. Lova a harmadik akadály előtt hirtelen megtorpant, és ledobta magáról a színészt. Keze az esés közben beleakadt a kantárba, így a fejére esett. Nyakcsigolyája eltört, gerincveleje teljesen elszakadt és nyaktól lefelé teljesen lebénult. Örök életére kerekesszékbe kényszerült. 1998-ban (már betegen) egy súlyosan sérült építészt alakított a Hátsó ablak című Alfred Hitchcock filmben. Megalapította a Christopher Reeve Alapítványt, amely a hozzá hasonló mozgássérült embereken segít. A színész súlyos fertőzést kapott, majd kómába esett. Reeve 2004. október 10-én szívelégtelenségben halt meg. Számos TV és mozfilm állít számára emléket, köztük: Superman II: Richard Donner Cut, Superman visszatér (mindkettő 2006-ban készült) és a Smallville 4. évad Rajongás című része (2004).
Reeve 1992 áprilisában feleségül vette Dana Morosinit, született egy fiuk. Christopher Reeve előző párkapcsolatából Gae Extonnal 2 gyermeke született: Matthew és Alexandra. Dana Reeve 2006 márciusában tüdőrákban halt meg. A Superman visszatér neki is emléket állít.
Linkek:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése