Bits of Life (1921)

Nos, először is ez egy elveszett film. Nem ismeretes, hogy fennmaradt volna egyetlen kópia is. Kár, mert ebben a filmben együtt játszik két nagy kedvencem is: Lon Chaney és Anna May Wong, a gyönyörű kínai színésznő. Mindketten nagy szerepet játszottak abban, hogy a kínai embereket elfogadtassák az emberekkel a mozivásznon is. Nem kérem, nem mindig volt a mozi olyannyira polkorrekt, mint manapság. Chaney a Shadows c. filmjében alakított Yen Sin-el hozta közelebb az ázsiai emberek mindennapjait és hátrányos megkülönböztetésből adódó gondjait. Anna May Wong pedig egész életében keményen dolgozott a fehér ember elismeréséért és végül ő lett az első elismert ázsiai származású színésznő Amerikában. Később Marlene Dietrich oldalán is játszott a Shanghai Express-ben (1932) Nem semmi ez egy olyan korban és országban, ahol a rasszizmus még a filmekben is jelen volt (még az ázsiaiakat is fehér színészek alakították, lásd pl. az említett Lon Chaney filmben)
Anna May tizenévesen kapta első (még nem jegyzett) szerepét Marshall Neilan rendező filmjében (Dinty, 1920), aztán pedig a Bits of Life "Hop" című epizódjában (a film ugyanis négy történetből áll) majd 1922-ben érte el első nagy sikerét a "The Toll of the Sea" című filmben. Én most csak a Bits of Life-al foglalkozok, bár igen nehéz feladat úgy írni valamiről, hogy nem láttam ... viszont pont az a blog legfontosabb feladata, hogy minden létező információ morzsát összeszedjek néma kedvenceimről.

Maga a Bits of Life négy sztoriból áll, ezek pedig: Episode 1: The Bad Samritan (rendezte: Thomas McMorrow), Episode 2: The Man who heard everything (rendezte: Walter Trumbull), Episode 3: Hop (rendezte: Hugh Wiley), Episode 4: The Intrigue (rendezte: Marshall Neilan). Információim szerint ez volt az első több történetből álló (antológia) film, ezért is jelentős. A felvételek a Hollywood Center Studios-ban készültek (1040 N. Las Palmas Avenue, Hollywood, CA. / (323) 469-5000), ahol számos más híres film egyes jeleneteit is forgatták (pl. Hell's Angels (1930), Thief of Baghdad (1940), When Harry Met Sally (1989), The Exorcist III (1990), The Addams Family (1991) vagy éppen az X-Men (2000), hogy későbbieket is említsek)

A főbb szerepekben:

Wesley Barry ... Tom Levitt, a boy
Rockliffe Fellowes ... Tom Levitt
Lon Chaney ... Chin Chow
Noah Beery ... Hindoo
Anna May Wong ... Toy Sing, Chin Chow's Wife
John Bowers ... Dentist's Patient

(és még Teddy Sampson, Dorothy Mackaill, Edythe Chapman, Frederick Burton, James Bradbury Jr., Tammany Young, Harriet Hammond, James Neill, Scott Welsh)

A négy rövid történet első darabja a "The Bad Samaritan" a Popular Magazine sztoriján alapult, melyben a kínai származásu apa és fehér anya házasságából származó fiút rabszolgának adja el az apja. A fiúból bűnöző lesz, ügyes, de kegyetlen tolvaj. Az első alkalommal, amikor segíteni akar egy bajba jutott nőn, börtönbe kerül. A fiatal fiút Wesley Barry alakítja, míg a felnőtt bűnözőt Lon Chaney.
A második történet címe: "The Man Who Heard Everything" és egy Smart Set. c. magazinból lett átemelve. A süket fodrász 50 dollárt spórol meg, hogy magának hallókészüléket vásároljon. Amikor a készülék megérkezik, titkon kipróbálja és otromba vicceket hall üzletében. Hazatérve hallja, amint felesége és testvére éppen kibeszélik őt és megtudja, hogy felesége igazából csak a vagyonára hajt. A megrázkódtatások sokkolják a fodrászt és megoldásként összezúzza a készüléket.
A "Hop" című epizódban (néhol Chinese Story-ként említik) ismét Lon Chaney-t láthatjuk, aki gyermekként megszökik otthonról, mert apja folytonos imádkozásra kényszeríti gyermekeit. Sing Fat amikor felnő egy ópiumot előállító üzem tulajdonosa lesz és beleszeret egy kínai lányba, akitől lánygyermeket szül neki. Ezzel feldühíti az apát, aki fiúgyermeket szeretett volna. Az anya egy feszületet szegeltet a falra és a keresztény istenhez imádkozik. A feszület azonban Sing Fat vérét kezdi el folyatni , aki a fal túloldalán alszik.
Az utolsó rész címe "The Intrigue". Egy férfi álma arról, hogy egy hercegnővel és annak kíséretével találkozik, miközben golfozik. Miközben követi őt álmában ázsiai őrök támadnak rá. és mikor felébred egy fogorvosi székben találja magát, fogát pedig kihúzták.

Egy kép a filmből: Lon Chaney és Anna May Wong


Megjegyzések