Photos: Frankenstein Meets the Wolfman (1943)

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , | Posted on 19:57

Frankenstein Meets the Wolf Man (1943)

Frankenstein Meets the Wolf Man (1943)


Japanarama! Vol.3 [2006]

Posted by Satanizmo | Posted in , | Posted on 9:28

Nem egészen íllik a blog kereteibe ez az igazán mulattságos, két órás japán agymenés, de kivételt teszek, mert amit láttam eddig belőle az igazán tetszett. Nem egészen három hét múlva meglátogatom Japánt, úgyhogy igazán elnézhető nekem ha kissé rá vagyok izgulva a témára :)

Az interneten szinte semmit nem találtam a sem filmről (leginkább video mixtape kategória), sem a forgalmazóról, a Too Far East Productions-ról, de nem is hiszem, hogy túl sok jelentőssége lenne filmes szempontból.

Lássuk csak mink van?

Elsőnek több száz őrült nőt kapunk két csapatban (fehérek és pirosak), akik egymáson taposva próbálnak felmászni és ledönteni két hatalmas oszlopot. Nem szégyellősek, vagy csak nem foglalkoznak azzal, hogy a kamera minden részletüket látja, ők nagyon élvezik.

Két macskának öltöztetett, alvó (?) figurát tolnak ágyon a stúdióba. Tényleg nem tudom eldönteni mik ezek, de még kis bögyörőt is illsztettek rájuk. Elsőként egy medicin labdát ejtenek jó magasról a gyanutlan delikvens gyomrára. A másiknak forró rizst (?) tesznek a kezére. Nem szabad kinyitni a szemüket. A zsűri pedig díjjazza a teljesítményt. Ezt követően egy hatalmas békát tesznek az egyikük ruhája alá, az pedig fel alá rohangál a stúdióban. Nagyon jó!! A másik kap egy kis elektromos sokkot. Köpölyözés következik az egyiken, aztán egy idős hölgy jön be, aki végigcsókolgatja a másikat, majd mindkettőnek begyújtanak valami füstölő szerüséget a homlokán, kérdés ki bírja tovább?

Váltás jön, de ugyanaz a show, talán egy másik epizód. Szerencsétlen becsukott szemű csávókat egy jéghideg vízzel teli kádba dobják :) Érthető módon nem élvezik. Kapunk néhány fura japán reklámot, aztán megy tovább a film... Egy másik show műsor, szép japán lányok, de még nem derült ki miről van szó. Megpörgetnek valami szerencsekereket, aztán öltözniük (vagy vetkőzniük) kell. Szépek :) Alsóneműben be kell mászniuk a jeges vizes kádba. A lényeg, hogy bírja tovább?
Megint jön pár mókás japán reklám meg egy vidoklipp két lánnyal a 80-as évek stílusában, aztán újból a két beöltözött, alvást színlelő figura jön. Most beteszik őket egy óriáskerékbe, ami két tengelyen forog. Cumi a szájukba, nem szabad kinyitni a szemüket :)

Pár sörreklám következik ... az egyikbe Arnold Schwarzenegger!

Az újabb vetélkedőben aminek neve Pokerface, az a cél, hogy mindenki fapofával tűrjön különböző cselekményeket, mint pl. egy bőrszerkós domina ostorcsapásait fenékre, vagy a gyantázást. Úgy tűnik, hogy a műsorvezető még szívatja is a versenyzőket :) A hölgy egy análvibrátort használ, a srác fején meg nyílvánvalóan látszik, hogy valami történik, de a zsűri továbbra sem akarja tudni mi történik :))) Szegény!
Ismét pár reklám, pl. egy öregek számára gyártott pelenkáé, opera japánul, stb, aztán vissza a Pokerface-hez, ami kissé már uncsi, mert még mindig ugyanazt a szerencsétlen srácot kínozzák.
Az ez után következő vetélkedő résztvevői lányok! Fura, szexuális sugallatú dolgokat kell megcsinálniuk: szájjal megkeresni valamit egy liszttel beszórt ember testén, átöltözni, fagyit szopogatni... Jön a reklámblokk, ezúttal Steven Seagal-t láthatjuk egy energiaital reklámban:



Kedvenceim jönnek ismét: a két alvást színlelő, beöltöztetett figura :) Előbb egy körhintába, aztán egy hullámvasútba teszik őket. Ez most nem annyira jó.

Megint a csajok hidegvizes kádba űllős show-ja. Nem különösebbek szégyellősek, a férfiak nagy örömére. A reklámok között most Wynona Rider, Bruce Willis, Britney Spears és a Kiss tűnik fel ... no, erről linkelek is videót (werkfilm, a reklám a végén látható)



Nagy szívatás! A sushi-ba hatalmas adag wasabi-t rejtenek, amit több normális sushi közé kevernek. Aztán tabasco-s italt szolgálnak fel. Mindenki vesz egyet, a lényeg, hogy nem szabad elárulniuk magukat. Innen kicsit begyorsul a dolog. Férfiak bírkóznak, cél a másik alsógatyájának megszerzése. Kötélhúzás ... bele a középen lévő hideg vizes medencébe. Orrhúzás?! Homokba temetés. Fej ütlegelése. Pankráció. Mikorfonba fingás és egyéb fingós trükkök. Fingó verseny, nők is. Bicikliző dalmata!

Egy leírhatatlan motor, ami igazából lábakon jár. Még bírkózás és még reklámok. Bikinis lányok ugrálóköteleznek, aztán lépésszámlálót tesznek a melltartójukra és úgy futnak helyben. Szexi. Lányokat kínoznak opera áriákkal :) Levegő visszatartás víz alatt. A lányoknak tejet töltenek a szájukba és szórakoztatni kezdik őket, amig ki nem köpik. Ez nagyon jó! Viszont a reklámok egyre unalmasabbak. Egy jó van, az Adams Familly-s. A következő feladat mindkét versenyzőnek ugyanazt a feleletet adni hülye kérdésekre. Ha nem egyezik a válasz, akkor egy gép közelebb tolja az egyikőjük fenekét a másik arcához. Ez térdcsapkodós poén. Pláne, amikor a műsorvezető fejére tolják rá a pucér seggű versenyzőt :)))

Ennyi. Jó volt, de néhol unalmas, máshol viszont jól mulattam. Már nagyon mennék!

US silent film treasures found in New Zealand

Posted by Satanizmo | Posted in , , | Posted on 21:00

WELLINGTON (AFP) – A treasure trove of 75 long-lost US silent movies has been unearthed in New Zealand, including an early feature film by legendary Oscar-winning director John Ford, officials said Tuesday.

No copies of the films -- dating from as early as 1898 through to the 1920s -- remain in the United States.

The films will be returned to the US National Film Preservation Foundation for preservation after being unearthed in the New Zealand Film Archive, New Zealand Arts Minister Chris Finlayson said Tuesday.

The films will be preserved over the next three years for access through major American silent film archives and copies will be returned to New Zealand, Finlayson said.

US film historians first became aware of the existence of the films when Brian Meacham, a preservationist for the Los Angeles archive of the Academy of Motion Picture Arts and Sciences, visited the New Zealand archive while on holiday last year.

"It became clear they had some real treasures in their collection," Meacham told Radio New Zealand.

"It's beautiful to see these... have survived for 80 or 90 years -- it's incredible to see what great condition they're still in."

The most important find was a copy of Ford's full-length feature "Upstream" from 1927, a backstage romance between a Shakespearean actor and a target girl from a knife-throwing act.

The US foundation said only about 15 percent of silent era films by the four-time Academy Award-winning director were believed to have survived.

The New Zealand collection also included a trailer for Ford's lost 1929 feature "Strong Boy", starring Victor McLaglen.

Also in the collection are "Maytime", a 1923 feature with silent star Clara Bow and the first surviving film directed by and starring Mabel Normand.

The foundation said it was estimated that copies remained of less than 20 percent of all US films from the first four decades of the movie industry.

Meacham said places distant from the US such as New Zealand and Australia were a good source of otherwise lost silent movies.

"New Zealand, Australia and other places that are further afield from Hollywood were really the end of the line for a lot of films in the early days of distribution," he said.

"By the end of the road, it wasn't really financially worthwhile for the film producing companies to pay to have them sent back."




A SilentEra.com ertesulesei szerint a kovetkezo filmek vannak a pakkban (tobbek kozott):


The Active Life of Dolly of the DailiesEpisode 5, “The Chinese Fan” (Edison, 1914). In this episode of the famous serial, ace woman reporter Dolly Desmond, played by Mary Fuller, rescues the editor’s daughter from kidnappers and gets the scoop. In the early 1910s, on-going serial narratives starring intrepid heroines lured female moviegoers back to the theater week after week.

The Better Man (Vitagraph, 1912), a western in which a Mexican-American outlaw proves himself the better man. This film will be preserved through funds raised in February 2010 by the “For the Love of Film” blogathon.

The Big Show (Miller Brothers Productions, 1926), the only surviving fiction film made by the famous Oklahoma-based Wild West Show managed by the Miller Brothers. The film showcases performances by many of the troupe’s performers as well as its owner, Joseph Miller.

Billy and His Pal (Méliès, 1911), a western filmed in San Antonio, Texas, and the earliest surviving film featuring Francis Ford (center). The actor-director introduced the movie business to his younger brother, John, who soon blossomed as director.

Birth of a Hat (Stetson Company, 1920), an industrial short illustrating how Stetson makes its hats.

The Diver (Kalem, 1916), a documentary showing how to set underwater explosives.

Fordson Tractors (Ford Motor Co., 1918), an industrial film promoting the all-purpose tractor introduced by Henry Ford & Son in 1917.

The Girl Stage Driver (Éclair-Universal, 1914), an early western filmed in Tucson, Arizona. American-made westerns were in demand by movie audiences around the globe and helped establish the United States as the major film-exporting nation by the late 1910s.

Idle Wives (Universal, 1916), the first reel of a Lois Weber feature in which a film inspires three sets of moviegoers to remake their lives. Another reel from this now-incomplete feature survives at the Library of Congress, which will receive the repatriated material.

International News Reel (ca. 1926), a newsreel including five stories from the United States and abroad. By the late 1910s, newsreels became a regular part of the movie program. Because the footage was usually cut up and reused, very few newsreels from the silent era survive in complete form.

Kick Me Again (Universal/Bluebird, 1925), a short comedy with Hungarian silent star Charles Puffy. As America became the center of world film production in the 1920s, European actors, such as Puffy, came to Hollywood to build their careers.

Little Brother (Thanhouser, 1913), one of two one-reelers from New York’s Thanhouser Film Corporation repatriated through the project.

Lyman Howe’s Ride on a Runaway Train (Lyman H. Howe Films, 1921), a thrill-packed short entertainment that was accompanied by sound discs, copies of which survive at the Library of Congress.

Mary of the Movies (Columbia, 1923), a Hollywood comedy about a young woman seeking stardom in the movies. This first surviving film from Columbia Pictures exists in an incomplete copy.

Maytime (B.P. Schulberg Productions, 1923), a feature with Clara Bow in an early role. Nitrate deterioration has reached the point where ‘blooms’ are starting to eat away at the emulsion. Unless the film is copied immediately, the images in these frames will be completely lost.

Midnight Madness (DeMille Pictures, 1928), a comedy starring Clive Brook as a millionaire who decides to teach his golddigging fiancè a lesson.

Run ’em Ragged (Rolin, 1920), a short featuring slapstick comedian Snub Pollard.

The Sergeant (Selig Polyscope, 1910), a western filmed in Yosemite when the park was managed by the U.S. Army. This film will be preserved through funds raised in February 2010 by the “For the Love of Film” blogathon.

Trailer for Strong Boy (Fox, 1929), a ‘lost’ feature directed by John Ford and starring Victor McLaglen as a courageous baggage handler who thwarts a holdup. No other moving images from this film survive.

Upstream (Fox, 1927), feature directed by John Ford found at the New Zealand Film Archive. Only 15 percent of the silent era films by the celebrated director are known to survive. This tale of backstage romance stars Nancy Nash and Earle Foxe.

Why Husbands Flirt (Christie, 1918), one of the nine short comedies that will be preserved through this project. Like westerns, early American comedies were popular around the world.

The Woman Hater (Power Picture Plays, 1910), a one-reel comedy starring serial queen Pearl White.

Won in a Closet (Keystone, 1914), the first surviving movie directed by and starring Mabel Normand.

Bits of Life (1921)

Posted by Satanizmo | Posted in , , , | Posted on 16:34

Nos, először is ez egy elveszett film. Nem ismeretes, hogy fennmaradt volna egyetlen kópia is. Kár, mert ebben a filmben együtt játszik két nagy kedvencem is: Lon Chaney és Anna May Wong, a gyönyörű kínai színésznő. Mindketten nagy szerepet játszottak abban, hogy a kínai embereket elfogadtassák az emberekkel a mozivásznon is. Nem kérem, nem mindig volt a mozi olyannyira polkorrekt, mint manapság. Chaney a Shadows c. filmjében alakított Yen Sin-el hozta közelebb az ázsiai emberek mindennapjait és hátrányos megkülönböztetésből adódó gondjait. Anna May Wong pedig egész életében keményen dolgozott a fehér ember elismeréséért és végül ő lett az első elismert ázsiai származású színésznő Amerikában. Később Marlene Dietrich oldalán is játszott a Shanghai Express-ben (1932) Nem semmi ez egy olyan korban és országban, ahol a rasszizmus még a filmekben is jelen volt (még az ázsiaiakat is fehér színészek alakították, lásd pl. az említett Lon Chaney filmben)
Anna May tizenévesen kapta első (még nem jegyzett) szerepét Marshall Neilan rendező filmjében (Dinty, 1920), aztán pedig a Bits of Life "Hop" című epizódjában (a film ugyanis négy történetből áll) majd 1922-ben érte el első nagy sikerét a "The Toll of the Sea" című filmben. Én most csak a Bits of Life-al foglalkozok, bár igen nehéz feladat úgy írni valamiről, hogy nem láttam ... viszont pont az a blog legfontosabb feladata, hogy minden létező információ morzsát összeszedjek néma kedvenceimről.

Maga a Bits of Life négy sztoriból áll, ezek pedig: Episode 1: The Bad Samritan (rendezte: Thomas McMorrow), Episode 2: The Man who heard everything (rendezte: Walter Trumbull), Episode 3: Hop (rendezte: Hugh Wiley), Episode 4: The Intrigue (rendezte: Marshall Neilan). Információim szerint ez volt az első több történetből álló (antológia) film, ezért is jelentős. A felvételek a Hollywood Center Studios-ban készültek (1040 N. Las Palmas Avenue, Hollywood, CA. / (323) 469-5000), ahol számos más híres film egyes jeleneteit is forgatták (pl. Hell's Angels (1930), Thief of Baghdad (1940), When Harry Met Sally (1989), The Exorcist III (1990), The Addams Family (1991) vagy éppen az X-Men (2000), hogy későbbieket is említsek)

A főbb szerepekben:

Wesley Barry ... Tom Levitt, a boy
Rockliffe Fellowes ... Tom Levitt
Lon Chaney ... Chin Chow
Noah Beery ... Hindoo
Anna May Wong ... Toy Sing, Chin Chow's Wife
John Bowers ... Dentist's Patient

(és még Teddy Sampson, Dorothy Mackaill, Edythe Chapman, Frederick Burton, James Bradbury Jr., Tammany Young, Harriet Hammond, James Neill, Scott Welsh)

A négy rövid történet első darabja a "The Bad Samaritan" a Popular Magazine sztoriján alapult, melyben a kínai származásu apa és fehér anya házasságából származó fiút rabszolgának adja el az apja. A fiúból bűnöző lesz, ügyes, de kegyetlen tolvaj. Az első alkalommal, amikor segíteni akar egy bajba jutott nőn, börtönbe kerül. A fiatal fiút Wesley Barry alakítja, míg a felnőtt bűnözőt Lon Chaney.
A második történet címe: "The Man Who Heard Everything" és egy Smart Set. c. magazinból lett átemelve. A süket fodrász 50 dollárt spórol meg, hogy magának hallókészüléket vásároljon. Amikor a készülék megérkezik, titkon kipróbálja és otromba vicceket hall üzletében. Hazatérve hallja, amint felesége és testvére éppen kibeszélik őt és megtudja, hogy felesége igazából csak a vagyonára hajt. A megrázkódtatások sokkolják a fodrászt és megoldásként összezúzza a készüléket.
A "Hop" című epizódban (néhol Chinese Story-ként említik) ismét Lon Chaney-t láthatjuk, aki gyermekként megszökik otthonról, mert apja folytonos imádkozásra kényszeríti gyermekeit. Sing Fat amikor felnő egy ópiumot előállító üzem tulajdonosa lesz és beleszeret egy kínai lányba, akitől lánygyermeket szül neki. Ezzel feldühíti az apát, aki fiúgyermeket szeretett volna. Az anya egy feszületet szegeltet a falra és a keresztény istenhez imádkozik. A feszület azonban Sing Fat vérét kezdi el folyatni , aki a fal túloldalán alszik.
Az utolsó rész címe "The Intrigue". Egy férfi álma arról, hogy egy hercegnővel és annak kíséretével találkozik, miközben golfozik. Miközben követi őt álmában ázsiai őrök támadnak rá. és mikor felébred egy fogorvosi székben találja magát, fogát pedig kihúzták.

Egy kép a filmből: Lon Chaney és Anna May Wong


Bemutatom a Lugosi Wines-t!

Posted by Satanizmo | Posted in , | Posted on 21:46


Bela Lugosi created his unique characterization of Count Dracula on the Broadway stage in 1927 and brought it to the screen in 1931. One of the first members of the Screen Actors Guild, he was a true American film pioneer. Although Count Dracula never “drank” wine, Bela Lugosi, the man, had impeccable taste in wines. With the creation of the Bela Lugosi brand wines, the Lugosi family pays tribute to their patriarch, a man of distinction, while acknowledging the icon that will forever be - Dracula.

Continuing the family’s enthusiasm for wine inspired by Bela Lugosi, Lugosi Wines will seek varietals sourced from superior wine-growing regions. Winemakers will create exceptional wines from distinct appellations to assemble a portfolio of the Bela Lugosi brand wines that will celebrate the best varietals from around the world. With each new release added to Lugosi Wines’ offerings, the Bela Lugosi collection will exemplify the distinct qualities of Bela Lugosi, the man, in a unique compilation of outstanding wines.

Lugosi Wines is proud to announce the release of the first vintage of the signature series wines. The Domingo Hermanos Winery in Argentina produced this vintage exclusively for Lugosi Wines. The vineyards are located in Salta, Argentina, and at 7200 feet altitude, are one of the highest in the world. The label artwork is by Argentinean citizen, Bruno Fernandez. Only 1200 hand numbered bottles were produced.

How Bela Lugosi Saved "Thriller" & Changed History

Posted by Satanizmo | Posted in , , , | Posted on 21:35

Egy erdekes kis anekdota:

HOW BELA LUGOSI SAVED “THRILLER” AND CHANGED ROCK HISTORY

By Stan Sinberg

As has been noted repeatedly since Michael Jackson’s untimely death, the “Thriller” video changed music history. The video effectively “integrated” MTV, and it revolutionized the way music videos were conceived, produced, and budgeted. And it all wouldn’t have happened if not, in an odd way, for Bela Lugosi.

At the time, John Branca was Jackson’s entertainment lawyer. Branca represented many rock acts, including The Beach Boys and Fleetwood Mac, but landing Jackson was certainly a coup. At that time, in 1983, rock music videos were in their infancy, had an average budget of $50k, and MTV was being criticized for ignoring black artists.

In that atmosphere, Jackson told Branca he wanted to budget a million dollars for his next video, “Thriller.” When the entertainment lawyer objected, Jackson snapped, “Make it happen.”

Branca came up with the idea to persuade Showtime to pony up $1.2 million for a “Making of ‘Thriller’” video – the first “making of” video documentary of its kind.


After “Thriller” was completed, but before its release, Jackson, a Jehovah's Witness, told church elders that in the video he turns into a werewolf. The elders scolded him for promoting demonology. Jackson then ordered Branca to destroy the video.


“That was insane,” said Branca, who had the master copy. “I couldn’t destroy it.”

Desperate, Branca recalled that the King of Pop was a huge fan of actor Bela Lugosi, who'd played “Dracula.” So on a bluff, he phoned Jackson. “You know, Bela Lugosi was a very religious man,” he began, although in truth Branca had no idea whether or not this was true. . “And Bela has a disclaimer on his movies that his films don’t endorse vampirism.” This was a complete falsehood.

Branca convinced Jackson to place a similar disclaimer on the beginning of ‘Thriller” (“"Due to my strong personal convictions, I wish to stress that this film in no way...") - and music video history was changed. In the five days following the release of the video, the album “Thriller,” which had already been out for months, sold a million copies, and was on its way to the stratosphere.




On-Line Film: Thor and the Amazon Women (1963)

Posted by Satanizmo | Posted in , , , | Posted on 23:27



A film többi részét megtaláljátok a kapcsolódó viedóknál!

Black Sabbath (aka I tre volti della paura) (1963)

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , | Posted on 19:13

Először is nézzük mit tudunk a film elkészültéről:

Rendezők: Mario Bava és Salvatore Billitteri

Bava-t gondolom nem kell senkinek bemutatni, az olasz rendező leginkább a Black Sunday, a "The Whip And The Body", a "Blood and Black Lace", a "Kill, Baby, Kill", vagy esetleg a "Danger: Diabolik" című filmjeiről ismert. Billiteriről azonban nem ugrott be semmi. Aztán amikor utána néztem kiderült, hogy nincs is más rendezése, viszont több Godzilla film munkálataiban is részt vett. Ha jól látom, akkor leginkább zenei vagy szinkron utómunkálatoknál. Producerként többször is dolgozott Mario Bava-val (production manager-ként az általam favorizált 1972-es Blacula-nál is dolgozott)

A film 1964 december 6-án jött ki.

És akkor lássuk a filmet.

A kissé megöregedett Boris Karloff vezeti fel a három rémtörténetet egy fellengzős_terjengős, de azért mégis tetszetős monológgal vámpírokról, meg hogy ők is normális embereknek tűnhetnek, akár moziba is járhatnak, sőt akár mellénk is űlhetnek. Az első kellemes képi élményemet máris átélhetem, ahogy a kamera (teljesen Bava-san) ráközelít Karloff fejére és amint az vérivásról beszél a megvilágítás vérvörösre színezi arcát. Ennyi és már jön is az első sztori.

A telefonhívás:

Rosy (Michèle Mercier), a párizsi lány éppencsak hazaérkezik, a telefonja máris csöngeni kezd és egy különös zaklatási sorozat veszi kezdetét, amely a későbbiekben halálos fenyegetéssé válik. Időközben ő szépen levetkőzik (na nem teljesen, csak egy kis lenge neglizsére), a kamera is végígsimítja tekintetével a biztonság kedvéért. A telefonáló csak nem hagy fel a zaklatással, már az is kiderül, hogy Rosy minden mozdulatáról tud. A lány mostanra már rendesen parázik, még a kulcslyukat is betömi, sír. Jön az újabb Bava trükk! A kamera lassan elsiklik a lányról és tovább úszik az reluxás ablakra, majd hírtelen ráközelít (hangeffekt is van persze). Úristen! Egy szempár figyeli a lányt... A film feszültsége nem hagy alább, mert az ismeretlen egy újságkivágást csúsztat be az ajtó alatt. Frank Reiner megszökött! Az is kiderül, hogy Reiner valami volt szerető, meg hogy a telefonáló vaójában ő. Rosy felhívja barátnőjét és megkéri, jöjjön át amilyen gyorsan csak tud. Talán leszbikus keverés is van a dologban, ahogy én kiveszem. Ekkor megint jön a sokk: kiderül, hogy a telefonáló igazából Rosy barátnője, Mary (Lidia Alfonsi), aki elváltoztatott hangon hívja a lányt! Hogy hogyan is lehet egy telefonjagylóra helyezett sállal női hangot férfire változtatni, azt hagyjuk :) A film feszültségében alábbhagy, hiába tudjuk, hogy Mary rosszat akar. Még nem tudjuk az okokat, de a két lány csínos. Aztán mégis megtudjuk Mary indítékait egy levélből, amit az elkábított Rosy-nak ír (ugyanis nyugtatót kevert az italába) Mondom, hogy valami gyöngéd szál is lehetett a két nő között, mert Mary féltékenységre hivatkozik a levélben. De mi ez? Az ajtó lassan nyílik és egy árny lép a szobába! Ó, ne! Egy harisnyával megfojtja Mary-t!!! A gyilkos fejét is látjuk, férfi, de nem tudom ki az, tutira Frank. Miután végzett a lánnyal figyelme Rosy felé fordul, aki éppen végignézte barátnője meggyilkolását. Frank támad, Rosy pedig ledöfi egy késsel, amit még barátnője helyezett a párnája alá. Ennyi...
Hmmm, nem tudom, nem volt nagy szám, de nem is volt rossz. A sztori nem egy nagy szám és katarzis sem volt, viszont végig volt hangulata és erről bizony a rendező és stábja tehet.

A Wurdulak:

Egy lovas trappol napnyugtakor és egy folyónál talál egy hátbaszúrt és lefejezett holttestet., plussz egy lovat Hmm, jó kis bekezdés! A testet felnyalábolja a lovára és addig mendegél, míg egy házat talál. Szép ködös éjszaka van, a szél is baljósan fütyül. Hősünk lovakat kiköti és bemegy a házba, ahol kis nézelődés után megtalálja a falon a holttest hátából kivett tőr helyét (jó retkes az a fal) Megismerkedünk a ház lakóival és megtudjuk, hogy hősünk Vladimire d'Urfe gróf (Mark Damon), a holttest pedig egy wurdulak-é, akit meg kell ölni, szíven kell szúrni. A gróf máris nyílvánvalóan érdeklődik a szemrevaló Sdenka iránt (Susy Andersen) Szóval már tudjuk, hogy a kés a családfőé, aki eltűnt, miután leszúrt egy wurdulak-ot és ha két órán belül nem tér vissza, akkor már jobb ha nem is jön, úgy mindenkinek jobb lesz. Aham, szóval ő is szörnnyé válhat! A wurdulak-ok ugyanis vérivó holtak, akik leginkább a szeretteik vérére áhítoznak. Éjfélkor érkezik Gorca (Boris Karloff), a belépője szépre sikeredett, volt megint Bava-féle hírtelen ráközelítés plusz hangeffekt kombó :) Karloff nagyon jól nyomja a megszállott, igencsak megváltozott családfőt. Fura szokásai lettek az öregnek, még a kedvenc kutyáit is lelöveti, mert idegesíti a nyüszítésük. És hogy bizonyítsa, hogy ő ölte meg a wurdulak-ot, zsákjából előkapja annak levágott fejét! Nagyon terror jelenet! A fejet kiakasszák a ház elé egy fára, hogy mindenki láthassa. Karloff pedig elkezdi kísértetjárását a házban, míg a többiek aludni próbálnak. A grófot az ablakon át bámulja. Ez megintcsak egy jó jelenet (kamera természetesen rázoomol) Aztán unokáját ágyából elragadva távozik, de a gróf kifigyeli és felkelti a többieket. Kiderül, hogy már Pietro is halott, a nyakán friss harapásnyomok és vér. Ahogy Karloff lovagol az éjszakában a gyerekkel az ölében és azzal az őrült tekintettel az arcán ismét egy jó jelenete az epizódnak. Egyébként is szép helyszíneket láthatunk, jól eltalált megvilágításokkal. Vissza a filmhez... A gróf fűzi Sdenkát, hogy szökjön meg vele, szerelem van kibontakozóban. Nem sokáig, ugyanis előkerül a gyerek ... holtan!? Nem, nem holtan, de megharapták. Le kéne szúrni, de végül nem válalják be, ennek eredményeként a gyermek el is kezd kísérteni. Az anyját hívja, mert fázik. Ijesztő jelenetek sora, de tényleg hidegrázósok. Na, a gróf csak meglépett Sdenkával, valami romos, baljóslatú apátságban kötnek ki (szép helyszín) Úgy tűnik nem egyedül ők tudnak a helyről, mert hamarosan megjelenik Gorca és megfedi lányát, aki rémülten konstatálja, hogy odasereglett az egész rokonság, wurdulak formában. Rajtavesztett szegény, a jelenet viszont tetszett. A gróf átaludta ezen történéseket, úgyhogy amikor felébredt és nem találta Sdenkát, visszalovagol a házba. Ott van a lány! Azért látszik, hogy valami nincs rendben vele, kérleli a grófot, hogy csókolja meg.
Az vesztére meg is teszi :) Olasz nyelven nézem a filmet, magyar felírattal és nagyon szépen hangzott ez a jelenet. És ahogy a família befigyel az ablakon attól is a hideg rázott. Ezért szeretjük ezeket a régebbi filmeket. Szóval ez volt a második történet. Kísérteties vámpírsztori vagy vámpíros kísértetsztori. Nagyon tetszett, király volt és néha valahogy King Diamond Abigail albuma ugrott be...


A vízcsepp:

Egy szőke nővel indít az epizód, egyedül van, iszogat, zenét hallgat, majd telefonhívást kap, mennie kell. Ő Helen (Jacqueline Pierreux), akit egy nagy házba szólít költelessége, egy idősebb aszony fogadja, a helszín pedig pazar! Adott egy halott médium, egy halottlátó, aki elég keményen néz ki :))) Megtudjuk még azt is, hogy egy szeánsz alatt halt meg. Ezt szeressem, szeánsz! Helen kiszúrja a halott gyűrűjét és le is nyúlja, de ügyetlenül el is ejti. Ahogy letérdelve keresi az ágy alatt, a hulla keze lecsúszik és fejen üti. Ennél jelenetnél kicsit azért megugrottam :) Jön valami egy léggyel és megint ez az ijesztő, egyben nevettséges hulla. Helen lezárja a holttest szemeit, de amint tesz vesz és visszafordul, ijedve látja, hogy az ismét kinyitotta szemeit! Ijesztő az a bizarr hulla, de nagyon. Megint a légy, azon a úján a hullának, amin a gyűrű volt. Helen hazatér zsákmányával otthonába, ahol nézegeti, míg megint megjelenik a légy a gyűrűsúján. A vízcsepegés is elkezdődik (már a hullánál is volt valami) szóval Helen is elkezd parázni rendesen. Erre még rátesz a kint tomboló vihar, nincs áram és hangok hallatszanak az ajtó mögül és amikor Helen benyit az ágyában feküdve találja az öregasszony hulláját, ami Helen sikítozása közepette fel is űl. Elég ütős kis jelenet, de ez még csak a kezdet, mert innentől Helen mindenfele a holttestet látja és nekem a hideg futkos a hátamon. Aztán Helent sarokba szorítja ez a kísértet és a lány megfojtja önmagát. Mi?? De mivel van még egy jelenet én már látom is, hogy mi következik. Úgy is van, Helen teteméről is lenyúlják a gyűrűt (ezúttal a házmesterné) így az átok megy tovább. Én elégedtt vagyok ezzel a történettel is, nincs olyan jó, mint a Wurdulak, de sokkal jobb, mint a Telefonhívás.


A film lezárásaképp Karloff még elköszön a nézőktől és nem is akármilyen filmes megoldással! A Wurdulak egyik emlékezetes lovasjelenetét látjuk, de most Karloff egyszer csak a kamerába néz és a nézőhöz beszél. Elmondja a film levezetésének szánt misztikus szövegét, a kamera lassan eltávolodik és ott ahol a Vége felíratnak kellene megjelennie nem az történik. Hanem a kamera tovább távolodik és feltárul a stúdió, a statiszták és az, hogy Karloff egy műlovon űl. Briliáns! Nagyon tetszett! Egyébként erről a jelenetről azt olvastam, hogy Bava aggódott Boris Karloff légzési problémái miatt és nem akarta, hogy ventillátorokat használjanak a mozgás illúziójának keltéséhez. Karloff viszont odáig volt a jelenetért és válalta a ventillátorokat. A felvétel után azonban megbetegedett és amikor 1969-ben meghalt, a gyászoló Mario Bava azzal vádolta önmagát, hogy hozzájárult a színész halálához. Ő és Karloff egyébként elég jó kapcsolatban voltak. Boris Karloff, aki nem nagyon volt a dícséretek emberek (és ezt Christopher Lee vagy a néhai Vincent Price is alátámasztotta) egyszer azt mondta, hogy Bava-nak bármit megtenne.

A Conversation with Linnea Quigley

Posted by Satanizmo | Posted in , , | Posted on 22:38







The Scream Queen of the "B"s, Linnea Quigley's, special appearance at The Loft in Tucson, Arizona on June 13th, 2008 after a special screening of 1985's "Return of the Living Dead" during The Loft's Annual "12 Hour Scream-a-thon" and discusses her now-legendary life and career with both The Loft's program director, Jeff Yanc, and the audience. Note: This was edited down a bit for technical reasons.

Linnea Quigley Horror Workout

Posted by Satanizmo | Posted in , , , | Posted on 22:36



Megvan ... de megmondom oszinten, nem sikerult vigigneznem :) Egyszeruen csak nem nekem valo.

Trailer: Fantastic Four (1994)

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , , | Posted on 22:30


Trailer: Starcrash (1979)

Posted by Satanizmo | Posted in , , | Posted on 22:26


Béla Lugosi (1882-1956)

Posted by Satanizmo | Posted in , , | Posted on 21:58








On-Line Film: The Unknown

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , , | Posted on 21:31



A többi részt megtaláljátok a kapcsolódó videóknál!

Méliès: Le Monstre (1903)

Posted by Satanizmo | Posted in , , | Posted on 21:03



An Egyptian prince has lost his beloved wife and he has sought a dervish who dwells at the base of the sphinx. The prince promises him a vast fortune if the dervish will only give him the opportunity of gazing once more upon the features of his wife. The dervish accepts the offer. He brings in from a neighboring tomb the receptacle containing the remains of the princess. He opens it and removes the skeleton, which he places upon the ground close beside him. Then, turning to the moon and raising his arms outstretched toward it, he invokes the moon to give back life to her who is no more. The skeleton begins to move about, becomes animated, and arises. The dervish puts it upon a bench and covers it with a white linen; a masque conceals its ghostly face. At a second invocation the skeleton begins again to move, arises, and performs a weird dance. In performing its contortions it partly disappears in the ground. While performing its feats it increases gradually in size, its neck assuming enormous proportions, much to the horror of the prince, who fails to see in this grotesque character the wife whom he has lost. The dance ceases. The dervish throws a veil over the hideous creature. Then appear the real princess as she was when her husband possessed her. The prince darts forward to take her into his arms to give her a last kiss, but the dervish stops him, wraps the young lady in the veil and throws her into the arms of the prince. When he removes the veil he finds only the skeleton of his former wife. The vision has disappeared, and the princess has returned to dust. The dervish withdraws, and the prince pursues him with his threats and curses.

Photos: Metropolis [updated]

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , | Posted on 20:55

Photobucket
Brigitte Helm

metropolis
Scene from the movie

metropolis behind the scenes
Behind the Scenes

metropolis
Ultima Futura Robotrix

metropolis-3-brigitte-helm
Brigitte Helm in the movie

lang-metropolis




Link: Schlitzie a Findagrave.com-on!

Posted by Satanizmo | Posted in , | Posted on 19:50

A fotón szereplő tollas kalap talán utalás a Freaks egyik jelenetére (amikor Phroso ígér Schlitzie-nek hosszú tollas kalapot ... a kalapban nem vagyok biztos:) )
  • Itt helyezhetünk el virtuális virágot a sírján: LINK

The Sideshow (1928)

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , | Posted on 19:33

sideshow 1928

sideshow 1928

sideshow 1928


A filmet még nem láttam, csak ezt a pár múlt század eleji posztert találtam, ami felkeltette az érdeklődésemet. Érdekessége a filmnek, hogy egy rövid jelenet erejéig Schlitzie (Freaks) is feltűnik benne. Eddig nem is tudtam, hogy más filmben is szerepelt. No majd még utánanézek...

Még némi info:
"The Sideshow" is a silent film and was last screened, I believe, at the San Francisco Silent Film Festival in July 2005. It is not available on any modern format. Verification, then, that Schlitzie is indeed in this film must come from someone who's actually seen the film and is familiar with Schlitzie's face, size and mannerisms to be able to spot him.
The film was released 11 Dec 1928 and was believed to have been shot late that year. Quoting from a 1929 review of the film: "In fact the whole Al G. Barnes outfit was used [as a backdrop for the film] both in its winter quarters and on tour. Views of circus life, the means of transportation, living quarters, superstitions of performers and highlights of existence under canvas are shown.... Ralph Graves has blazed a new trail of characterizations as the ballyhoo artist.... The way he introduces the freaks and draws people into the show is worth seeing."


Synopsys:
Queenie Parker, the junior member of a family trapeze act, is forced to find work in a sideshow when her parents become too old to perform. Assisting a fakir in a basket trick, Queenie is resentful of her lowly status, and the sideshow freaks make her life miserable. A series of accidents befall the sideshow (a trapeze breaks; a pay wagon explodes), and P. W. Melrose, the midget who owns the sideshow, comes to suspect barker Ted Rogers of trying to sabotage the outfit. Queenie, however, discovers that the fakir is the culprit employed by a rival circus to put Melrose out of business. Melrose kills the fakir, and Rogers is cleared. Having fallen in love with Queenie, Melrose must nevertheless stand by--a sad, mute witness to her love for Rogers.

Michael W. Kaluta: Metropolis

Posted by Satanizmo | Posted in , , | Posted on 18:27

06_metropolis_mwk_title

13_metropolis_mwk_chap04



  • A kepeket ITT talaltam (tobb is van)
  • Meg tobb info ITT

Photos: Schlitzie

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , | Posted on 18:05

PH-S-Swallowsword

PH-Schlitze-PH-A

FPz-2-2

PH4a

PHSmetz1

Photos: Pip and Flip

Posted by Satanizmo | Posted in , , | Posted on 18:00

pip
Pip and Flip in the movie: Freaks

Photos: Emil Jannings [updated]

Posted by Satanizmo | Posted in , , , , | Posted on 17:46

emil jannings

Emil_Jannings_1884-1950
Emil Jannings cororized picture

wn6slbefiw0w0we

fwbjks7cggx2wfjg

fwbj3itjr9lptirb

fwbkquk2riigqkkf

aavjct3khlcmmck

aavgngbwr41mgnwa

8tezllguj7fv8vej

8teyyr00og4dd40

8texllukr6zilxu8

6wf50lr4jqfwfqrx4j3fwgj2q56q26w75nl8oq0d0pxn58px4iuai4hchr6h4huaavjct3khlcmmckx4j6qamy6snf4x6s

8teugvk1kl8wvg1t8tew8dd2qeo989eq8rdxbqidlqylldyb8teyyr00og4dd40aavf0rz476aw4z6f8teuqacen26vquc88teudvtl6g92dut8
7mg3yl0xlvx5xv06wf5onwrvduiudw8tev4mbk4l0ff0k6wf6heu6mp1l6felx4izxcl86sgxgsl8texf01c5kb9bk1
8texkijluvcicvjx4i9rz3q0yaray36wf51r0dszqg6gfs75nktapwecxgtkp78tewt377o5rllr7474uwmhqb3fm74u3

75nop6j9f1ry7ynf8teusd572pr787e28tezllguj7fv8vej


  • Click on the thumbnails for bigger images!